Megosztás a Facebook-on

Nyári táborok 2017

A táborokra jelentkezni és érdeklődni az  info@tekeresilovaspanzio.hu email címen vagy +36/30/3496079 telefonszámon lehet

„Kicsi huszár” gyermek lovas táborok Orfűn, a Tekeresi Lovaspanzióban

2017. évi turnusaink: július 3-8.

Kedves 7-15 éves lóbarátok!

2017-ben is szeretettel várunk benneteket nyári lovas táborainkba! Tudjuk, hogy számtalan lehetőség közül választhatsz, ha lovas táborba vágysz. A miénk azért más, mint a többi, mert nemcsak a lovaglást, mint sportot szeretnénk megszerettetni veled, hanem az is a célunk, hogy megismerd a lovas kultúránkat és a nemzeti lovas hagyományainkat.
Természetesen, ha még kezdő lovas vagy, megismerkedhetsz a lovaglás alapjaival, a lovak mindennapjaival, a lószerszámokkal, a lovak ápolásával, patás barátaink életével.
Ha már tudsz és szeretsz is lovagolni, a tábor minden napján garantáltan jókat lovagolhatsz és tereplovagláson túravezetővel az orfűi tájban is gyönyörködhetsz! Megismerkedhetsz a lovas íjászat és a huszár élet történelmi hagyományával, nehézségeivel és szépségével.
És ha kellőképpen elfáradtál az aktív testmozgásban, készíthetsz lovas képet, mézeskalács lovacskákat, merített papírból saját lovas képeslapot, zsonglőrlabdát, gyöngyöt fűzhetsz… és persze a tábor kitűnő alkalom arra, hogy új barátságokat kössél! Szép időben fürdeni is fogunk, hiszen pár perc sétával elérjük a Pécsi-tavat, de Lovaspanziónkban tollasozhatsz, ping-pongozhatsz vagy dédelgetheted a kutyákat, kecskéket, birkákat, lovakat és a nyuszikat.

A táborunk tervezett programja:

  1. nap – Érkezés 15 és 17 óra között a Tekeresi Lovaspanzióba. A szállás elfoglalását követően 17 órától ismerkedési játékok, ismerkedés a lovakkal, vacsora, majd a játékok folytatása.

2., 3., 4. nap – Reggelit követően 9-12 óra között lovas foglalkozások:

ismeretek szerzése a lótartásról, lóápolásról;

  • aktív részvétel a lóápolásban, etetés, itatás együtt;
  • lovaglás, lovas oktatás, tudásszintnek megfelelően egyedi fejlesztés.

Ebéd, majd pihenési lehetőség.

15-és 18 óra között:

  • lovas foglalkozások;
  • kézműves foglalkozások;
  • strandolás (egy alkalommal tervezünk egy Aquapark látogatást).

A vacsorát követően sem hagyunk senkit unatkozni:

  • vetélkedők;
  • önismereti játékok;
  • holdfény túra.

5.nap – Korai lovaglást követően séta a Medvehagyma Házhoz (Ökoturisztikai Látogatóközpont), ahol interaktív tárlatvezetésben lesz részetek. Majd az oktatóteremből kiindulva kinti csapatépítő, pontgyűjtő, sorverseny alapú, tudásfejlesztő sportfeladatok következnek. A program második felében játékos természetismereti erdei programon vehettek részt. Túra a Balázs-hegyre.

  • Délután strandolás az orfűi Aquaparkban.
  • Este játékos vetélkedő a látottakról és az elsajátított tudásról.
  • Vidám búcsúest tábortűzzel és kürtőskalács készítéssel.

6.nap: Délelőtt lovaglás és kézműves foglalkozás a Lovaspanzióban. Elbúcsúzó foglalkozás, a tábor értékelése.

12-13-ig ebéd, majd 13-16 óra között hazautazás.

 

A tábor szakmai programjában közreműködnek:

  • Pap András (tanár, lovas honvéd hagyományőrző)
  • Gonda Ágnes (tanár, panzióvezető)
  • Polgár Zsuzsa (tanár, kézműves oktató)
  • Gonda Áron (programszervező, táborvezető)

A táborlakók felügyeletét pedagógus és egyetemi hallgató önkéntesek biztosítják.

A táborokat minimum 15, maximum 32 résztvevővel indítjuk.

 

Étkezések:

–           reggeli: emelt kontinentális (tea, tej, cornflakes, lekvár, margarin, felvágottak, sajt, paprika, paradicsom, uborka, meleg ételek alkalmanként: tojás, tejbegríz, bundáskenyér stb.)

–           ebéd: 2 fogásos meleg étel, gyümölcs

–           uzsonna: szendvics, gyümölcs, joghurt stb.

–           vacsora: hideg és meleg vacsorák váltakoznak (grillezés és helyben sütött kemencés pizza is). A napi négy étkezést a panzió saját étterme biztosítja.

 

Részvételi díj (6/5 nap): 34.900,- Ft/fő, mely tartalmazza a szállást, a napi négy étkezést, lovas oktatást, kézműves anyagok költségét. A díj OTP és MKB SZÉP kártyával is fizethető.

Kedvezmények:
– Testvéreknek 1000,- Ft/fő kedvezmény.
– 10 fő együttes jelentkezése esetén 1fő kísérő felnőtt ingyenes részvétele biztosított!

 

„Kincseim”

Kreatív kézműves tábor Orfűn, a Tekeresi Lovaspanzióban

2017 évi turnusaink: július  3-8.

Kedves 7-14 éves érdeklődők!

 

A kreativitás napjaink egyik fontos sikertényezője. A különböző kézműves tevékenységek azon túl, hogy az alkotás örömét nyújtják, fejlesztik a tevékenységben résztvevők leleményességét, fantáziáját is. Táborunkban a lehetőségek színes kínálatát biztosítjuk, így mindenki kiválaszthatja a számára legkedvesebb tevékenységet. Mi az alkotás folyamatában azt az elvet valljuk, hogy semmi sem kötelező, de nagyon sok minden lehetséges. Ezért mód van arra, hogy valaki nagyon mélyen elsajátítsa az egyes tevékenységek  alapjait, és egész héten egy-két típusú kézműves ággal foglalkozzon, vagy forgószínpad-szerűen akár egy tucat érdekes dologba is belekezdhessen. Az alábbiakból mindenképpen választási lehetőség lesz:

  • nemezelés
  • batikolás
  • gyertyaöntés
  • gyöngyfűzés, gyöngyszövés
  • korongozás
  • kreatív varrás
  • merített papír készítés
  • bőrművesség, bőr karkötő fonás
  • kenyérsütés, pereckészítés
  • kreatív gasztronómia
  • mézeskalács készítés
  • szalma hajtogatás

Elsőként elkészítjük a kincses ládánkat vagy szatyrunkat, ahol az elkészült remekeket gyűjthetik a gyerekek.

A tábor egyik érdekessége lesz egy teljesen új, képességfejlesztő, kreatív színezési módszer megismerése a módszer kidolgozójának, Szűts Évának a segítségével. Az érdeklődők számára színező lapokat is biztosítunk.

A tábor programja megegyezik a lovastáboréval, csak értelemszerűen a lovasfoglalkozások alatt itt a kézműveskedésen lesz a hangsúly. A mozgás itt sem maradhat el: a program része a mindennapi reggeli torna, úszás, strandolás és a próbalovaglás.

 

Részvételi díj (6/5 nap): 34.900,- Ft/fő, mely tartalmazza a szállást, a napi négy étkezést, a kézműves oktatást, a kézműves anyagok költségét. A díj OTP és MKB SZÉP kártyával is fizethető.

 

Kedvezmények:
– testvéreknek 1000,- Ft/fő kedvezmény.
– 10 fő együttes jelentkezése esetén 1 fő kísérő felnőtt ingyenes részvétele biztosított!

 

A táborba várjuk családok jelentkezését is, így a gyerekek a szülőkkel együtt élhetik meg a közös munkálkodás élményét. Családos jelentkezés esetén lehetőség van apartmanos szállás igénybe vételére. Ebben az esetben kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Ne tétovázz, rengeteg program és izgalmas kaland vár Rád!

 

Játékunk a természet

Környezeti nevelési és élménytábor igazi felfedezőknek (9-15 évesek számára javasoljuk)

Orfű, 2017. július 3-8

Családok jelentkezése is lehetséges.

 

Ha szeretsz csatangolni a természetben, ha fel akarod fedezni a Mecsek titkait, ha kedveled a kézműveskedést, ha szívesen kipróbálnád a sárkányhajózást és számtalan más érdekes sport aktivitást, akkor köztünk a helyed!  A hat napos program során játszva tanulva bővíthetitek tudásotokat, és megismerhetitek, és megkóstolhatjátok az erdők-mezők  szabadon szedhető ehető növényeit.

1.nap – Érkezés 15 és 17 óra között a Tekeresi Lovaspanzióban. A szállás elfoglalását követően 17 órától ismerkedés, vacsora, majd csapatépítő játékok .

2.nap – Orfű felfedezése:

  • Délelőtt 3-4 órás faluportya, bemutatva a természeti értékeket és a kulturális nevezetességeket.  A végén játékos vetélkedő a látottakról és az elhangzottakról.
  • Délután ökobarkácsolás, kézműveskedés.
  • Növénygyűjtő túra BioBiával, majd a szedett növényekből ételkülönlegességek készítése.

3.nap – A Mecsek felfedezése:

  • Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpont programja ( interaktív tárlatvezetés). Majd az oktatóteremből kiindulva kinti csapatépítő, pontgyűjtő, sorverseny alapú, tudásfejlesztő sportfeladatok következnek.
  • A program második felében játékos természetismereti erdei programon vesznek részt a gyerekek. Túra a Balázs-hegyre.
  • Öko-kézműves műhely. Az elkészült alkotásokat a gyerekek magukkal vihetik.
  • Sötétedés után az érdeklődők távcsővel kémlelhetik a csillagos eget.

.

4.nap – A Pécsi-tó felfedezése:

  • A Pécsi-tó élővilágának a megismerése (halak és vízimadarak)
  • Bevezetés a hidro-geológia és a hidro-ökológia rejtelmeibe
  • Csónakázás a tavon, esetleg sárkányhajózás
  • Zsebpecázás (nem kell hozzá horgászengedély)
  • Este kincskereső éjszakai túra a Mecsekben

5. nap – Önmagunk felfedezése:

  • Önismereti játékok
  • Természettudományi kísérletek
  • Fakultatív kerékpár túra Kovácsszénájára
  • Délután strandolás az orfűi Aquaparkban

6. nap: Délelőtt kézműves foglalkozás a Lovaspanzióban (merített papír készítés és öko-barkácsolás).

Elbúcsúzó foglalkozás, a tábor értékelése.

12-13-ig ebéd, majd 14-16 óra között hazautazás.

 

A tábor szakmai programjában közreműködnek:      Sáfrány Szilvi és Sáfrány László (Környezeti nevelők, Ökocsiga játszóház.) Cserkúti Zoltán (tanár, környezeti nevelő, Medvehagyma Ház) és Juhász Gábor (tanár, sportszervező, Medvehagyma Ház)

A táborlakók felügyeletét kézműves szakkörvezető pedagógus és egyetemi hallgató önkéntesek biztosítják.

A tábor ára 34900,- Ft, mely összeg tartalmazza a szállás, napi 4 étkezés és a szakmai programok, valamint a kézműves foglalkozások árát. Nem tartalmazza a strandbelépőt.

A táborokat minimum 15, maximum 32 résztvevővel indítjuk.

Étkezések:

  • reggeli: bővített kontinentális (tea, tej, cornflakes, lekvár, margarin, felvágottak, sajt, paprika, paradicsom, uborka, meleg ételek alkalmanként: tojás, tejbegríz, bundáskenyér stb.)
  • ebéd: 2 fogásos meleg étel, gyümölcs
  • uzsonna: szendvics, gyümölcs, joghurt stb.
  • vacsora: hideg és meleg vacsorák váltakoznak (grillezés és helyben sütött kemencés pizza is)

 

A táborba várjuk családok jelentkezését is, így a gyerekek a szülőkkel együtt élhetik meg a közös munkálkodás élményét. Családos jelentkezés esetén lehetőség van apartmanos szállás igénybe vételére. Ebben az esetben kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Ne tétovázz, rengeteg program és izgalmas kaland vár Rád!

 

Jelentkezni lehet: info@tekeresilovaspanzio.hu email címen és az alábbi telefonszámon:

+36/30/3496079