Megosztás a Facebook-on

A Nyugat-Mecsekben található  Orfűn különleges nappal várják az érdeklődőket 2017. szeptember 30-án, ugyanis ekkor kerül ezen a csodás vidéken először megrendezésre az Akadálymentes Turizmus Nap.

Az Orfűi Turisztikai Egyesület és a Gyeregyalog.hu Közhasznú Egyesület szervezésében megvalósuló komplex rendezvény célja kettős. Egyrészt olyan turisztikai élményekkel gazdagodhatnak a fogyatékkal élő embertársaink, amelyeket eddig esetleg nem tudtak kipróbálni, másrészt a családi-és egészségprogramok segítenek leküzdeni a segítségre  szoruló és a segítségre nem szoruló emberek közötti szakadékot. Az Akadálymentes Turizmus Nap arról szól, hogy egymással eltöltsünk egy színes napot, miközben egymásért is sokat teszünk. Egymásért teszünk, mert odafordítjuk arcunkat a fogyatékkal élő embertársaink felé, egymásért teszünk, mert az önkéntes segítőknek köszönhetően a segítséggel élők átléphetik fizikai korlátaikat, és ülhetnek sárkányhajóba, kajakba vagy kenuba, vitorlázhatnak, lovagolhatnak, motorozhatnak, sőt a látássérültek még a vezetés élményét is kipróbálhatják. A kilátóként funkcionáló kifeszített hőlégballonnak köszönhetően a gyönyörű panorámával bíró Orfű is megcsodálható a magasból. A falu központjában található Medvehagyma Ház (ökoturisztikai látogatóközpont) melletti EDEN-szigeten  10-17 óráig a zenés-és kulturális programok mellett a család apraja nagyja kézműveskedhet, lovagolhat, terápiás kutyával ismerkedhet meg, kipróbálhatja az akadálymentes kerékpárt, és a kicsik örülhetnek Lakatos Norbert vak lufihajtogató lufi-költeményeinek.

Szintén az EDEN-szigeten egészségsátorral is kedveskednek a szervezők a látogatók számára, ahol 10-14 óráig  dieteikai tanácsadáson, gerinc állapotfelmérésen, vércukor-és vérnyomás mérésen vehetnek részt az egészségtudatos érdeklődők.  Aktív programnak ígérkezik a szabadtéri közös jóga, amely során nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is megtanulhatják a helyes légzés technikáját.  A natúrkozmetikumok szerelmesei pedig bőrtípusuknak megfelelő bőrápolási tanácsot kaphatnak, helyben meg is vásárolhatják a kőolajszármazékoktól-és parabénektől mentes természetes alapú szappanokat, krémeket. A mentális egészségmegőrzés érdekében pedig a szervezők megmutatják, hogy hogyan lehet egyszerű, de nagyszerű játékokkal karbantartani és munkára bírni az agyunkat. A Mecsek Zöldút Egyesület jóvoltából gyógynövényekből készített egészséges salátákat is kóstolhatunk és megtudhatjuk, hogyan tudjuk ezeket a hasznos növényeket a konyhában minél változatosabban felhasználni. Az Akadálymentes Turizmus Nap összes programja ingyenes, de a rendezvény külső helyszínein megvalósuló élményprogramokra előzetes jelentkezésre van szükség az akadalymentes.turizmus.nap@gmail.com email címen (a nagyszámú érdeklődés miatt a hőlégballonra már nem lehet regisztrálni). A részletes program megtekinthető a www.orfu.hu weboldalon.

akadály_01akadály_02akadály_03