Megosztás a Facebook-on

Évnyitó túra Orfűn

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és az Orfűi Turisztikai Egyesület szervezésében

2012. január 08.

Esőcseppek kopogtatják az autóbusz ablakát az orfűi kanyarokban. Szürke ruhába öltözött a táj, felhőket kerget a szél a hegyek felett. Tekeresen, a Lovas panziónál Gonda Tibor vár bennünket és mutatja az utat a terített asztalokhoz. Az ízlésesen berendezett ebédlőben egyre többen kortyolgatják a meleg teát és forralt bort. Az asztalokon hurka, kolbász, disznósajt hívják fel magukra a gyülekező kirándulók figyelmét. Nehéz ellenállni a bőséges kínálatnak, mindenki csipeget egy keveset ízlése szerint. Indulnunk kell, hogy a tervezett útvonalat időre teljesíteni tudjuk. Elállt az eső, így a nagy gazdasági udvaron nyugodtan készíthetünk csoportképet az indulókról. Végighaladunk a szép főutcán, ahol több védett és felújított korabeli lakóházban, gazdasági épületben gyönyörködhetünk, melyeket az 1800-as években építettek. Eperfák szegélyezte úton haladunk a Herman Ottó-tóval párhuzamosan. Jobbra letérünk a horgászok keskeny ösvényére, és a vízparton megemlékezünk Herman Ottó természettudós munkásságáról. Tovább haladva a tó szélén kanyargunk a partot követve, figyeljük a rezdületlen víztükörbe nyújtózó fák képeit. A túlpartot sárgás színben nádas borítja, föléje szürke szálerdő magasodik. Feltűnik a zsilip kék korlátja és tőle jobbra a fák között a hófehér sziklafal a Füstös-likkal. Dagasztjuk a sarat néhány percig az erdészeti úton, amin a tó gátját megközelítjük. Az erdei pihenőnél a szikla tövében elmondom a szarmata mészkő kialakulásának történetét, megmutatom az apró kagylók és csigák vázait, az összecementálódott keményebb sziklákban. A magasban lévő barlangról, a Füstös-likról is elhangzanak az érdekességek és felkeressük a közelben fakadó Horgász-forrást.

Az égen szaladó sötét felhők szakadozni kezdenek, rongyos darabjai közül kikandikál a napsugár. A Kovácsszénájai- tó fahídján állunk és tekintetünk végigszalad a hosszan elnyúló tavon. Rendezett, tiszta a tópart, a mogyoróbokrok virágzásnak indultak. Hosszú kukacként lógó ernyős virágaikat nagyító segítségével többen megvizsgálják, és csodálják a mini virágoskertet. A többiek addig a Ravasz kutat nézik meg és isznak néhány kortyot belőle. A faluban haladva kőkereszt mellett megyünk el és olvassuk a keresztre vésett szöveget. A régi házak között az úton a falu központjába érkezünk.

Kovácsszénáján a Hári Háznál Novák Péter polgármester fogad bennünket, megmutatja a házat, beszél a fejlesztésekről, tervekről. Bepillantunk a mini szállásokba, melyek régen tágas disznóólak voltak és ma az erre bicikliző, gyalogló fiataloknak rendeztek be kis “remete fülkéket”, a kifutó végén zuhanyzóval. Az udvaron kemence épült és a falu közösségi élete is itt zajlik az udvarban a munkák befejeztével. Péter és barátai a tágas közösségi házba invitálnak bennünket, ahol pogácsával, kemencében sült kenyérrel, finom házi lekvárral és számtalan finomsággal kínálnak. A gőzölgő tea és a forralt bor finom illata csiklandozza orrunkat. A kellemes meleg és a vendéglátók szeretete még marasztalna, de az idő sürget, indulni kell tovább. Megköszönjük a szíveslátást és a már ismert úton lemegyünk a buszmegállóig. Elhaladunk a kertben fának támasztott magányos madárijesztő mellett, majd az öreg, széles fahídon lépkedve a mezőre érünk. Sokáig haladunk az Orfűi- patak partján és nézzük az erdő alján, az egykori malomárok mellett a düledező romos malomépületeket. A túrára eljöttek velünk Tibor kutyái is, akik örömükben oda-vissza szaladgálnak a hosszan elnyúlt menetoszlop mellett. Jobbra feltűnik Husztót, apró házaival és a templomtornyával. A főutcán elénk jön Imrő Zoltán polgármester és felkísér a templomhoz bennünket. A belső ajtóból vetünk pillantást a szép oltárra és a vigyázban álló padsorokra. Bakancsainkra vastagon rakódott a sár, ilyen lábbal nem illik belépni a szent helyre.

Néhány lépésre van az önkormányzat épülete, ahol kellemes meleg helyiség és kedves emberek fogadnak bennünket. Terített asztal, minden finomsággal megrakva, meleg ital a kifagyott turistáknak. Zoltán beszél a faluról, az itt élő emberekről, gondjaikról és örömeikről. A csapaton kezdenek látszani a fáradtság jelei, ezért kicsit türelmesebben várok, hogy az elnehezült lábak új erőre kapjanak.

Megköszönjük a jó tartást, kedvességet, majd búcsút intünk vendéglátóinknak és elindulunk a vasút felé. Kiérünk a fő útra, melyen balra fordulva Abaliget felé indulunk. Néhány perc gyaloglás után jobbra az erdészeti utat követve betérünk a vasúti töltés alatti tojás formájú alagútba. Ide azért térünk be, hogy az akusztikáját kipróbáljuk a harminc méter hosszú alagútnak. Középen kis vízfolyás csordogál, de a széleken lehet biztonsággal lépkedni. Lassan átértünk a túloldalra, ahol szép erdő kezdődik a hegy felé. Visszafele Klári javaslatára kis kórust alkotunk és kánonban elénekeljük az Ég a város című dalt hangosan. Igazi zenei élmény számunkra, és büszkén csattogunk kifele a sárban. Hamarosan egy jóval kisebb alagútba viszem be a társaságot, melynek túlsó végénél feltűnik a régi vasúti viadukt égbenyúló, mívesen, kőből épített tartópillére. Csodálatos látvány itt bent az erdőben a fák között. A pillér lábazatánál csobog a Viadukt-forrás, melynek kellemes hűs vize olthatja a megfáradt vándor szomját. A völgy két oldalán látszanak a lapos támasztópillérek meredeken fent a völgy tetején. Lassan mindenki elkészíti a fotót a kőóriásról, és szép sorban sétálunk kifelé az alagútból. Barátaimnak most jelzem, hogy egy igazi turista tempóra váltunk, hogy mielőbb leküzdjük ezt a néhány kilométer aszfalt utat. Szépen halad a csapat és nézegetjük a kitágult látótérben a szántókon zöldülő vetést, a soroló tölgyeseket és a hegygerincen magasodó fákat. Elérjük a hegytetőt, ahol jobbra letérünk és megmutatom a régi alagút bejáratát. Fentről nézzük, de ketten a meredek akácosban leereszkednek az alagúthoz. Bent hűvös van, és a lámpa fénye világít néhány méterre a sűrű sötétben. Faragott mészkő alapzaton boltíves falazat körben. Néhol gyenge vízszivárgás látható. A gőzmozdonyok füstje feketére meszelte az évtizedek alatt az alagút fehér mészköveit.

Az Öreg-hegy gerincútján indulunk felfelé és birkózunk a sárral és az arcunkat cserző hideg széllel. Beérünk az erdő védelmébe és megszűnik a szél és a sár is elfogyott már. Jobbra a Kis-kő-hegy oldalában látjuk a régi kőbánya kiharapott darabját, mint tájsebet. A szőlőhegyen hatalmas, bekerített területen állatokat tartanak, lovak, szamarak, kecskék láthatóak melegebb időben. Dánomra érve kitágul a látóhatár, messze száll tekintetünk. A Tubes vonulata végig látható a tornyokkal és látjuk a völgyben az abaligeti templomtornyot és alatta az apró fehér házikókat. Balra látszik Husztót környéke, jobbra tőle Kovácsszénája és a kis domboldalak. Felélénkült a hideg szél, ezért szapora léptekkel sietünk az Ádám-halála végénél lévő kék kereszthez. Itt elmondom, hogy elődeink milyen célból állítottak útszéli kereszteket. Ezek a keresztek a vándoroknak a régi időben és napjainkban is jó tájékozódási pontként szolgáltak. Itt lehetőség van a fáradtabbaknak, hogy egy rövid úton lemenjenek Tekeresre. A csapat fele él ezzel a lehetőséggel. Búcsút intünk egymásnak, és Tibor vezetésével elindulnak hazafelé. Mi tizenöten Abaliget felé indulunk a szép, gondozott, és lejjebb az elhagyott szőlők között. A löszmélyút fölött boltívet képeznek a fák, és ez alatt haladva érünk a faluba. A főutcán balra fordulunk, és tíz perc alatt elérjük a központot. Jól esik a buszmegállóban leülni egy kicsit a padokra pihenni. Ez a település is tárt karokkal és jó szívvel fogadott volna bennünket, ha nem mondjuk le a meghívást az idő szűke miatt. A sok kedves fogadtatás a településeken a menetidőt csökkentette, ezért nem mertem biztosra venni, hogy ez a vendéglátás belefér az időkeretbe. Túratársunk, Böbe feneketlen zsákjából elővesz egy nagy tál finom pogácsát és végigkínál bennünket. Igazi madárlátta pogácsa, melyre kerek szemekkel figyelünk és markolunk belőle. Hűvös a levegő, ezért lassan elindulunk a templom felé, fel a hegyre. Elhaladunk a bezárt templom mellett, melyet a távolból parányinak láttunk, és most alatta állva mi vagyunk parányiak. A temetőhöz érve arany színben felragyog a nap, és fényével bevilágítja a környéket. Árnyékaink óriásként mennek előttünk a gyűrűssom bokrokkal övezett kaszálónál. Van időnk és türelme is a kis csapatunknak, ezért megnézzük a tetőn a kőkeresztet és egy romjaiban is nagyon szép présházat. A napsugarak aranysárgára festik a magasabb hegyeket, mintha bearanyozták volna őket. A tetőről lenézünk a Pécsi- tó tükrére, majd a kaszálókon haladva a Kis-hegy felé fordulunk. Az elágazásnál a gépkocsikkal érkezők hatan elköszönnek tőlünk, miután megmutatom a Lovas panzióhoz vezető utat. Hogy ne kelljen a buszmegállóban sokat várakoznunk, egy kicsit megtoldjuk a kilométereket és megkerüljük a Kis-hegyet. A Hegyről szinte az egész napi vándorlásunk útvonalát végigkövethetjük tekintetünkkel. Kényelmes léptekkel ereszkedünk le a hegyről, ahol szép hétvégi házakat látni csodálatos panorámával. Lent bezárul a húsz kilométeres körtúránk a temetőnél. Kilenc órát töltöttünk ezen a szép vidéken, sok kedves embert ismertünk meg. Bízom benne, hogy megszerettettük a természetjárást, és hagyománnyá válik az évnyitó túra.

Köszönjük a segítséget és kedvességet mindenkinek, akik ezt a mai túrát ilyen széppé és kellemessé tették.

Baumann József túravezető BMTSZ